#Lázár János

A hét, amikor a Malév beleállt a földbe
 

A hét, amikor a Malév beleállt a földbe

Vége a Malévnak, a megüresedett helyre rárepülnek a konkurensek, az utasok nagy része pedig fut a pénze után. A borús héten a forint legalább erősödni tudott, és emelkedett a hazai tőzsde is. Képviselőink bevallották vagyonukat, Lázár pedig folytatta háborúját az Erste ellen. A héten megkaptuk az első fizetésünket, amit az idei szabályok szerint számoltak el: akinek átlag alatti a bére, annak bérkompenzáció nélkül csökken a nettója. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu


VV: Lázár János akár a homo kadaricus
 

VV: Lázár János akár a homo kadaricus

Mikor még ment a szekér, Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester saját érdemének tudta be, hogy bár egy kockázatos ügyletbe bonyolódott, a forint és a tőzsde erősödését ügyesen kihasználva végül milliárdokkal gazdagította a város költségvetését. Teljesen természetes, hogy eszébe sem jutott ezt a hasznot megosztani a bankkal - írja pénteki cikkében a Véleményvezér.

hvg.hu hvg.hu

Lázárék egyelőre tovább tárgyalnának az Erstével
 

Lázárék egyelőre tovább tárgyalnának az Erstével

Folytatja az egyeztetéseket a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Bankkal - döntöttek csütörtökön a képviselők. Lázár János polgármestert viszont arra is felhatalmazták, hogy szükség esetén forduljon bírósághoz.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI


Lázár: kötelező előtörlesztést akar az Erste
 

Lázár: kötelező előtörlesztést akar az Erste

Csütörtökön este döntenek Hódmezővásárhelyen arról, hogy mi legyen a város következő lépése az Erste Bankkal a település devizahiteléről zajló vitában - mondta az Origónak adott interjújában Lázár János Fidesz-frakcióvezető, a város polgármestere, aki szerint a bank lényegében a hitel kötelező előtörlesztését kérte a településtől. Ha a közgyűlés úgy dönt, a város bírósághoz is fordulhat.

hvg.hu hvg.hu

Napi: Lázárék
 

Napi: Lázárék "tőzsdéztek" a város pénzével

A Napi Gazdaság szerint Hódmezővásárhely "tőzsdézett" a kötvénypénzzel. A külföldi bankok célja Lázár János szerint ugyanakkor az, hogy kikényszerítsék az állami konszolidációt - nyilatkozta a polgármester a Magyar Hírlapnak.

MTI MTI

MN: Lázárék beperelhetik az Erstét
 

MN: Lázárék beperelhetik az Erstét

Várhatóan pert indít az Erste Bank ellen a hódmezővásárhelyi önkormányzat - mondta a Magyar Nemzetnek Lázár János polgármester, a Fidesz frakcióvezető. Az Erste Bank az önkormányzatnak adott tegnapi válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától, amelyet december végén kért a város.

hvg.hu hvg.hu

Lázár: ultimátumot adott az Erste Bank
 

Lázár: ultimátumot adott az Erste Bank

Az Erste Bank a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától, amelyet december végén kért a város – tájékoztatta Lázár János, a város fideszes polgármestere kedden az MTI-t.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Saját frakciója herélné ki Lázár javaslatát a képviselők fizetéséről
 

Saját frakciója herélné ki Lázár javaslatát a képviselők fizetéséről

Újabb, több százezer forintos pótlékok, ingyenes tömegközlekedés és mobiltelefon, miniszteri fizetés a frakcióvezetőknek – az utóbbi hónapokban a kormánypárti képviselők teljesen felvizezték Lázár János törvényjavaslatát, amely a képviselők javadalmazását kívánta átláthatóvá tenni. A tervezet bírálói között akad olyan képviselő is, aki magára szabná a költségtérítést. A Fidesz-KDNP-n belüli lobbik azt is elérték, hogy a parlament csúsztassa a javaslat megszavazását, sőt, vannak, akik azt szeretnék, ha a fizetések újraszabályozását elhalasztanák 2014-re.

hvg.hu hvg.hu

Levélben oktatta ki Lázár János az Origót
 

Levélben oktatta ki Lázár János az Origót

„Semmiféle beszámolási kötelezettségem nincs sem az Origó, sem más sajtóorgánumok felé arról, hogyan tartom a kapcsolatot a hódmezővásárhelyiekkel, a választóimmal” – egyebek mellett ezt válaszolta az Origo írásban feltett kérdéseire sajtóreferensén keresztül Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester. A hírportál arról a levélről kérdezte a fideszes politikust, amelyben a Csongrád megyei város anyagi helyzetéről tájékoztatta a hódmezővásárhelyieket.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • Origo Origo


Lázár nem mondott igazat az MNB szerint
 

Lázár nem mondott igazat az MNB szerint

Az MNB teljesíti törvényes kötelezettségét, és a működéséről szóló törvény előírásai szerint együttműködik a kormánnyal a gazdaság stabilitásának megőrzése érdekében - közölte a jegybank, amely Lázár János MTI-ben megjelent nyilatkozatára reagálva azt állítja, hogy a fideszes frakcióvezető egyes kijelentései nem felelnek meg a valóságnak. Lázár azt sugallta az interjúban, hogy a jegybank nem mutat együttműködést a kormánnyal.

MTI MTI

Lázár: az IMF bizonyos feltételeit el kell fogadni
 

Lázár: az IMF bizonyos feltételeit el kell fogadni

Elképzelhetetlen gazdasági növekedés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatása nélkül a Fidesz frakcióvezetője szerint. Lázár János az MTI-nek adott interjújában úgy fogalmazott: a jegybank "nem Simor András bankja, hanem az országé". Szólt arról is, hogy bizonyos feltételeket el kell fogadni a valutaalappal folytatandó hivatalos tárgyalásokon, amelyek januárban kezdődhetnek meg. Közölte továbbá azt is: mégis elképzelhető, hogy létrejön a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK).

MTI MTI


VV: generációs harc áll a Lázár-Deutsch üzengetés mögött
 

VV: generációs harc áll a Lázár-Deutsch üzengetés mögött

Az, ahogyan Lázár János egy interjúban megjegyzést tett Deutsch Tamás "alpári stílusára", illetve ahogyan utóbbi visszaüzent a frakcióvezetőnek a Twitteren, nagyon szépen megmutatta, hogy egy olyan válságos helyzetben, mint amilyenben a kormánypárt van, mennyire máshogyan viselkednek a régi és az új fideszesek - vélekedik a Véleményvezér blog.

hvg.hu hvg.hu


Nem követnék Lázár módszerét fideszes polgármesterek
 

Nem követnék Lázár módszerét fideszes polgármesterek

Nem ért egyet Lázár János adósságrendezési megoldásával a fideszes polgármesterek többsége: Páva Zsolt pécsi polgármesternek már sikerült megállapodnia a bankokkal, de az ultimátum helyett a tárgyalásos megoldást részesítené előnyben Szalay Ferenc szolnoki, valamint Szita Károly kaposvári városvezető is.

hvg.hu hvg.hu

VG: Lázár veszélyes lavinát indíthat el
 

VG: Lázár veszélyes lavinát indíthat el

Veszélyes lavinát indíthat el, ha precedenst teremt Lázár János terve arról, hogy a bankok vállalják át az önkormányzati devizahitelek árfolyamveszteségének egy részét - írja a Világgazdaság. A lap szerint a bankszektor és az önkormányzatok egyelőre a kivárásra játszanak.

hvg.hu hvg.hu

 

"Állítsátok meg Orbán Viktort!"

"Állítsátok meg Orbán Viktort" címmel adott ki közleményt a Vállalkozók Szövetsége, szerintük ugyanis a magyar társadalom többsége "csak abban reménykedhet, hogy nem fagy meg télen saját otthonában", vagy - ahogy fogalmaznak - "nem hal éhen a XXI. század orbánista Magyarországán". Mindeközben az egyháztörvénnyel kapcsolatban is többen emelték fel a hangjukat.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI